Search

Kihez fordulhat a szülő, ha evési vagy etetési zavarok merülnek fel a gyermekkel?

Interjú Oroszi Viktória gyógypedagógussal, az étkezési és evési zavarok komplex terápiás megoldásairól


Az evés legtöbbünk számára magától értetődő tevékenység, a fizikai funkción túl örömet okozó, kellemes élmény, szociális esemény. Azok számára azonban, akiknek a táplálkozás biológiai vagy pszichológiai okok miatt akadályozott, az evés örömforrás helyett kellemetlen, nehézségekkel teli, bonyolult és ijesztő feladat. Ilyen esetekben speciális ismereteket igénylő segítségre van szükség.


Az étkezési szokásaink gyermekkorban alakulnak ki. Megkerülhetetlen az egészséges fejlődéshez, emellett az érzelmi és szociális fejlődés lényeges területe. Ez az első olyan tevékenység, gondozási művelet, amelyet az újdonsült szülő a baba körül végez. A szülő-gyermek kapcsolat egyik legfontosabb színtere hosszú távon.

Ha valamiért zavar keletkezik a rendszerben, az étkező harctérré válhat, a jól együtt töltött idő emlékét felváltja a feszültség és a konfliktus. Az étkezésnél történő segítségnyújtás igen érzékeny terület az érintettek és a segítők számára egyaránt, hiszen idegen személy ritkán avatkozhat be intenzívebben egy másik ember privát szférájába.


Oroszi Viktóriával beszélgettünk, aki 10 éve gyakorló gyógypedagógus. Munkája során számos módszerspecifikus terápiával és terápiás elemmel dolgozik, mint például a dinamikus szenzoros integrációs terápia, viselkedésterápiás lehetőségek (ABA-terápia), illetve az étkezési és evési zavarok komplex terápiája, amely utóbbi a fő profilja lett.



Gyógypedagógusként többféle módszerspecifikus terápiával dolgozol, a szakmai oldaladon jelenleg leghangsúlyosabb az étkezési és evési zavarok komplex terápiája. Hogyan került a szakmai érdeklődésed központjába a táplálkozási nehézségek megsegítése?


Először is szeretném megköszönni, hogy fontosnak tartjátok bemutatni a szakterületemet is és azt, hogy engem kerestetek meg, mint szakembert, ez nagyon jól esik, és megtisztelő.

10 éve diagnosztizáltak nálam egy komplex „intoleranciacsomagot”, amely kiterjed a gluténre, kazeinra, szójára, tojásra, marhahúsra, élesztőre és cukorra. Tehát ezeket nem ehetem, kerülnöm kell. Akkor nagyon kerestem az okokat, hogy vajon miért kaptam ezt a kihívást. Természetesen csak évekkel később kezdtem el rájönni, konkrétan 2 éve, amikor lehetőségem volt elvégezni egy továbbképzést az étkezési és evési zavarok komplex terápiáját illetően.


Ha úgy nézzük, hogy egy allergiás, intoleráns vonal is étkezési nehézség, akkor megállja a helyét az a hozzáállás, amiket először kaptam sokáig, hogy „Jézusom, te mit eszel akkor?”. Bár sosem így álltam hozzá, hanem azt a filozófiát képviseltem és képviselem mai napig, hogy bűntudat nélkül tudok finomakat enni, és remek ételeket tudok készíteni. Ha utazok, mindig jól megtervezem, hogy mit viszek magammal alapanyagként, vagy hol fogok tudni majd jókat enni, mivel nagy ízszerelmes vagyok, és nyitott vagyok a különböző kultúrák konyháira is. Tehát nem tragédiaként élem meg azt, hogy nekem más az utam, mint a legtöbb embernek, ha az étkezést nézzük.


Szakmailag pedig 10 éve kerültem nagy szerelembe a szenzoros integrációs terápiával és az autizmussal, ami nagy köveket mozgatott meg az életemben: külföldi munka, szuper családok, kiváló szakmai lehetőségek, de valahogy minden esetben találkoztam az étkezési zavarokkal tünetként. Ekkor kezdett szöget ütni a fejemben, hogy mi lenne, ha ennek a kérdéskörnek utánajárnék jobban…

Alaposan utána olvastam, hogy külföldön hogy állnak ehhez a témához a gyógypedagógusok és ergoterapeuták, és beleszerettem abba a gondolatba, hogy életöröm és büntetlenség.

Én is ezt képviselem szakmailag és magánemberként is. Talán pont ettől vagyok hiteles a családok és a szakma szemében: nem tézisekben gondolkozom, hanem gyakorlatiasan, de mégis emberközpontúan nézem az étkezést, a gyerekekre igazítva. Mindenkinek joga van a finom illatokhoz, ízekhez jutni, és ahhoz, hogy büntetlenül, boldogan tudjon kapcsolódni az étkezések során a környezetéhez.


Az utóbbi 2 évben rögzült bennem az, hogy ezt szeretném képviselni, annak ellenére, hogy a szenzoros integrációs terápia és az autista kicsik fejlesztése is hatalmas szenvedélyem. Tavaly augusztusban keresett meg a Manómenü, és felkért szakmai konzulensnek. Most márciusban nyitottam meg a saját kis kuckómat Budán, ahol tudom fogadni azokat a családokat, akik nekem és a szemléletemnek szavaznak bizalmat. És még nincs vége a sok célnak és ötletelésnek.


Milyen problémákra alkalmazzák, illetve milyen válfajai/területei vannak az etetésterápiának?


Nagyon változatos esetekkel találkozom: vannak olyan családjaim, akik a hozzátáplálásban akadtak el szenzoros problémákkal és/vagy rágási problémákkal. Vannak refluxos babáim, akiknek valamiért az emésztés nehezebben megy. Számos olyan gyerkőcőm, akik valamiért válogatnak (ilyenkor ennek próbáljuk meg felderíteni az okát és megoldást találni erre), de sokan fordulnak hozzám olyanok, akik autizmussal, ADHD diagnózissal rendelkeznek, és valamiért nehezebben megy nekik az étkezés is. Van olyan gyermekem, akinek ritka genetikai szindrómája van, és a fizikális adottságok miatt nehezített az étkezése.

Szakemberként azt szeretném kiemelni, hogy első körben mindig kizárjuk a szervi érintettséget. Ha pedig mégis van ilyen probléma, akkor szigorú gasztroenterológiai konzultációs nyomonkövetés is zajlik a segítségem mellett, hiszen máshogy nem működhetne.


Ezt úgy képzeljük el, hogy szakáganként van egy bizonyos program, amelyet a gyerekeknek végig kell csinálnia a javulás érdekében?


Próbálom egyénre szabni a terápiás javaslatokat, terveket. Nem titok, hogy nálam anamnézissel, kérdőívekkel, étkezési naplóval és videókkal indul el a terápiás folyamat. Ha pedig személyesen is tudunk találkozni, akkor mindenképpen szeretem megnézni, hogy a gyerek hogyan is tud enni: milyen a viszonya az étellel, mennyire tud elmerülni az étkezésben, hogyan tudja tudtára adni a környezetének, hogy éhes vagy befejezte, hogyan rág, hogyan nyel, és leginkább mennyire tudja elfogadni az étkezési helyzetet. Ezek mind nagyon fontosak ahhoz, hogy tudjuk a terápiás tervben rögzíteni azokat a rövid és hosszú távú terveket, amelyeket el szeretnénk érni.


A kérdésedre pedig azt válaszolnám, hogy természetesen egy szenzoros integrációs zavarral küzdő gyermek esetében más prioritásokat próbálunk meghatározni a folyamatban, mint egy reflux esetén. Bár nagyon sok átfedés lehet a gyerekek között, ami néha engem is meglep.


Hogyan dolgozol együtt a családokkal? Általában hogy vesznek részt a szülők a folyamatban?



23 views0 comments